Family

ladislav kubovič


 


:-)









Gravatar example

Megszülettem, kinyitottam a szemem és sok csodálatos dolgot láttam. Rajzolás nem az erős oldalam, ezért nem maradt más mint a fényképezés!

1969-Alapok: Nagyformátumú fényképezőgéppel kezdtem, Pionier (9x6cm) bakelitből volt, és a film másik oldalán piros papír volt. A Fotószakkör nem volt rám nagy hatással, de legalább megtanultam, hogyan kell feldolgozni a negatívot, miként működig a nagyító és tönkretettem a fürdőszobát.

1972-Kémia: A közép iskolán (vegyészet :-)) felfedeztem, hogy a fekete-fehér kép színét meg lehet változtatni. Saját receptjeimet felhasználva a képek pirosak, barnák, kékek lettek. Az új SMENA-8M már kinofilmmel működött. Mindent csak úgy, találomra állítottam be, a képek mégis egész jól sikerültek.

1974-Optika: Hosszú kísérletezés után elkészültek az első makro képeim.

1982-Kompozíció: Megszületett a kislányom. Ha volt egy kis szabad időm már fénzképeztem. Lassan kezdtem érezni a különbséget a jó és a rossz kompozíció között. Színes képekhez nem volt jó berendezésem. Pár sikertelen fürdőszobai próbálkozás után a filmszallagokat a minilabokba vittem feldolgozni. Valahogy mégis hiányérzetem volt. A képeken mindig valami apróságot másképp csináltam volna.

1991-Digitális éra: Először a számítógépet kellett felfedeznem. Majd sor került scannerekre.(Mustek, Umax).

1998-DigiFotó: Abban az időben a tv tele volt mindenféle tökéletes digitális fényképezőgépekkel. Magas felbontás akkor 320x240 pixel volt. Hosszú spórolás után megvettem az első digi-t. Csak a memória kártyát lehetet kicserélni, és lenyomni a gombot. :-)

Digitális világ

A következő oldalon technika meg lehet nézni hogyan javult a digi felszerelésem egészen a mai napig.

Az  Extra pár képet tartalmaz a fuji korszakomból.

Photos fedőnév alatt különböző fotogalériák találhatok kirándulásokról  (bike. gyalogtúrák). A családon kívül, embereket nem nagyon  fotózom.